top of page
Keresés
  • Szerző képeNémeth Veronika

Értékes diplomákat adtak át a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán

A Széchenyi István Egyetem téli diplomaátadóinak sorát az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar kezdte meg február 9-én, ahol az „Oktatók a hallgatókért” díjat is átadták.

 

Az ünnepségen dr. Tóth Tamás dékán kiemelte az elmúlt évek fejlesztéseinek fontosságát, valamint köszöntötte az óvári gazdászok népes családjához csatlakozó diplomát szerző fiatalokat.

„A több mint két évszázad történetéből ugyan rövid, de meghatározó időszak a Széchenyi István Egyetem kötelékében eltöltött nyolc év. Az intézményhez történt csatlakozás óta rendkívül pozitív, a jövőképességet nagymértékben erősítő változások történtek, mutatva az egyetem vezetésének a kar fejlesztése iránti elkötelezettségét. Hazai és európai uniós, valamint saját források bevonásával jelentős fejlesztések valósultak meg az elmúlt években”

– húzta alá, utalva többek között a vár és környezete, valamint számos épület felújítására, illetve a Smart Farm tangazdaság létrehozására.

A kar dékánja, dr. Tóth Tamás köszöntőjében kiemelte a képzési portfólió és az infrastrukturális fejlesztések fontosságát. (Fotó: Adorján András)

Ezt követően dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte a végzetteket, és hangsúlyozta, hogy az agrárium precíziós és digitális megújulásának időszakában különösen fontos, hogy a diplomát szerző fiatalok tudásukat a hazai mezőgazdaság és élelmiszeripar szolgálatába állítsák. Majd a város polgármestere, dr. Árvay István arra biztatta a frissdiplomásokat, hogy őrizzék meg emlékezetükben a várost, melynek hosszabb-rövidebb ideig lakói voltak, és életpályájukkal vigyék jó hírét ország- és Európa-szerte. A nemzetközi hallgatókat pedig a kar tudományos dékánhelyettese, dr. Molnár Zoltán köszöntötte.

Összesen tíz szak végzettjei vehették át diplomájukat az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon. (Fotó: Dudás Máté)

Az esemény a végzettek eskütételével folytatódott, akik diplomájuk átvétele után a „Mosonmagyaróvár tiszteletbeli polgára” címet igazoló oklevelet is megkapták.

Az ünnepségen a kiemelkedő oktatói tevékenységért a Hallgatói Önkormányzat által odaítélt „Oktatók a hallgatókért” díjban részesült dr. Kalmár Sándor, az Agrárökonómiai Tanszék egyetemi docense. Ezután idén 20. alkalommal átadták a Mintagazdaság címet, melyet a Dunakiliti Agrár Zrt. és a Galliform Kft. képviselői vehettek át, míg az Elismert gyakorlati hely címet a Gazdakontroll Kft. kapta.

Képgaléria az ünnepségről. (fotók: Adorján András, Dudás Máté)


Comments


bottom of page