top of page
Keresés
  • Szerző képeKelemen Lilla

Ötven éve végeztek – aranydiplomás mérnököket köszöntött a Széchenyi István Egyetem

Közel százan vették át személyesen aranydiplomájukat a Széchenyi István Egyetemen június 6-án, két részletben tartott rendezvényen. Az idén már harmadik alkalommal került sor az ünnepségre, amelyen a jogelőd Közlekedési Távközlési és Műszaki Főiskolán (KTMF) ötven éve végzett mérnököket és technikusokat köszöntötték.


A Széchenyi István Egyetem képzési palettája és ezzel együtt hallgatói létszáma a KTMF 1968-as alapítását követően folyamatosan bővült, a térségben betöltött társadalmi-gazdasági szerepe pedig egyre hangsúlyosabbá vált. Az intézmény mára nemzetközi színvonalú oktatási és kutatási tevékenységet folytat 11 képzési területen, amely széles spektrumot ölel fel a műszaki, informatikai és gazdaságtudományoktól a jogon, az egészség-, a sport-, a társadalom- és élelmiszertudományokon át egészen a pedagógiáig és a művészetekig.


Az egyetem már harmadik éve nemcsak az Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karon, az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon, illetve a Művészeti Karon oklevelet szerzett egykori hallgatókat köszöntheti, hanem a jogelődjén, a KTMF-en végzett mérnököket, technikusokat is.

Az idei felhívásra közel 160 széchenyis alumni jelentkezett, akik közül csaknem százan személyesen vették át aranydiplomájukat az intézmény győri campusán.
Az aranydiploma-átadót a Széchenyi István Egyetem győri campusán, az Új Tudástér épületben rendezték meg. (Fotó: Adorján András)

Az ünnepségen prof. dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi István Egyetem tudományos elnökhelyettese, rektora köszöntötte az 50 éve végzett egykori hallgatókat, és kiemelte: az egyetem az elmúlt évtizedek tudatos építkezésének köszönhetően mára az ország egyik legdinamikusabban fejlődő felsőoktatási intézménye.

„A kezdetektől fogva egyetemünk elsődleges célja a hallgatók sikeres szakmai pályára való felkészítése. Ennek az eredményeit hosszú távon az aranydiploma itt jelenlévő várományosainak karrierútja igazolja leghitelesebben”

– hangsúlyozta. A rektor az oktatás minőségének rövid távú megmutatkozásáról is beszélt: büszkén osztotta meg a hallgatósággal azt a nemrégiben született hallgatói sikert, amelyben a SZEnergy Team harmadszor is világrekordot döntve ismét megnyerte Európa legnagyobb energiahatékonysági versenyét.


Kitért arra is, hogy az egyetemi cím 2002-es elnyerése óta az intézmény olyan multidiszciplináris környezetet és erős vállalati partnerkapcsolatokat épített ki, amelyeknek köszönhetően a két legnagyobb felsőoktatási minősítő szervezet, a QS és a Times Higher Education hét világranglistáján szerepel.

„A Széchenyi-egyetemen szerzett diploma értékét jelzi a nálunk végzettek gyors elhelyezkedése, átlagosnál magasabb jövedelme, és az a számos kitűnő karrierút, amely egyetemünk falai közül indult”

– tette hozzá. Beszéde végén méltatta az aranydiplomás egykori hallgatók szakmai életútját és megélt sikereit.

Prof. dr. Friedler Ferenc, a Széchenyi István Egyetem tudományos elnökhelyettese, rektora az intézmény elmúlt 50 évben történt fejlődéséről beszélt. (Fotó: Adorján András)
„Tanáraink nagyon nagy szaktudású, rendkívüli emberek voltak, és nekünk is óriási szaktudást adtak át. Nagyon szerencsések voltunk, hogy ide járhattunk, mert olyan pedagógusoktól tanulhattunk, akik egy életre adtak nekünk mind szakmai, mind emberi útravalót”

– emlékezett vissza Varga Lászlóné, aki vezetékes távközlési szakon végzett a KTMF-en. Kiemelte: a főiskolán töltött időszak meghatározó volt számára, és rendkívül jó érzéssel tölti el, hogy az egyetem egy ilyen ünnepélyen emlékezik meg a fél évszázada végzettekről.


A balassagyarmati Pásztor Sándor is hálával gondol az intézményre, ahol távközlési technikusként és üzemmérnökként végzett.

„Fantasztikusak voltak a főiskolai éveink, rengeteget tanultunk egymástól és professzorainktól. Kuti József tanár úrra különösen nagy szeretettel gondolok vissza, legendás óráival és elképesztő memóriájával mindig lenyűgözött bennünket”

– idézte fel meghatottan KTMF-es emlékeit. Hozzátette: megtiszteltetésnek érzi, hogy jubiláló egykori hallgatóként díszdiplomát vehet át az egyetemen.

Galéria az aranydiploma-átadó ünnepségről. (Fotók: Adorján András)

Comments


bottom of page