Keresés
  • SZE Hírek

A világ első nemzetközi iskolakerti programhetét a Széchenyi István Egyetemen rendezték

Az iskolakerti nevelésre való felkészítés része a győri pedagógusképzéseknek. A Széchenyi István Egyetem a téma egyik hazai központjaként adott otthont a School Garden goes Europe Erasmus + stratégiai partnerség projekt keretében megvalósult nemzetközi programhétnek. Fő célkitűzése, hogy minél több gyermek részesülhessen az iskolakert, óvodakert jótékony hatásaiban, az iskolakerti szakértők összefogása, tudásmegosztása révén.


Az iskolakertek a gyermekek számos készségét fejlesztik, emellett környezettudatos nevelését segítik, hangsúlyozva a fenntarthatóság fontosságát.

A School Garden goes Europe Erasmus + stratégiai partnerség projekt az iskolakertekkel foglalkozó európai uniós intézmények, szakértők hálózatba szervezését, tudásmegosztását célozza meg. A program keretében valósult meg a nemzetközi iskolakert nyári egyetemi kurzus, amely részben távoktatással, részben pedig személyes jelenléttel, a Széchenyi István Egyetem Apáczai Karának iskolakertjében zajlott.

Az egyedülálló kurzusra hét országból érkeztek résztvevők, akik német, osztrák és magyar oktatóktól tanulhattak angol nyelven. A nemzetközi képzést a projektpartnerek, a Széchenyi István Egyetem mellett a német Weingarteni Pedagógiai Egyetem és az osztrák Vorarlbergi Pedagógiai Egyetem, továbbá az Iskolakertekért Alapítvány, mint csatlakozott partner szakértői tartották a győri intézmény Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Karán.

A nemzetközi programhét résztvevőit dr. Pongrácz Attila, az Apáczai-kar dékánja köszöntötte (Fotó: Horváth Márton)
A projektben fejlesztett online tananyagok az iskolakertek működtetéséről és oktatási használatáról kínáltak elmélyülési lehetőséget, a gyakorlati foglalkozásokon pedig az iskolakertek néhány kevéssé ismert lehetőségére hívták fel a résztvevők figyelmét.

Az Ausztriából, Csehországból, Magyarországról, Németországból, Romániából, Szlovákiából és Szlovéniából érkező résztvevőknek Csillag Attila, a Széchenyi-egyetem Szociális Tanulmányok és Szociológia Tanszékének mesteroktatója többek között az iskolakerti szabályalkotásról, a gyermekek iskolakerthez való érzelmi viszonyulásáról tartott foglalkozást.


Prof. Dorothee Benkowitz (Weingarteni Pedagógiai Egyetem), a téma egyik legnagyobb európai szakértője, a projekt vezetője a biológiai sokféleségről, azon belül a tájfajták iskolakerti fenntartásáról, Prof. Stefan Jarau (Vorarlbergi Pedagógiai Egyetem) pedig iskolakerti zoológiai megfigyelési módszerekről, valamint a zöldségesláda újrahasználatán alapuló ládakertészkedésről tartott bemutatót. Szelesné Kása Ilona (Eötvös Loránd Általános Iskola), a lakiteleki Színeskert vezetője a festőnövények használatába, Barabás Renáta (Széchenyi István Egyetem, Szakmódszertani Tanszék) pedig a kukoricacsuhéval való kézművességbe vezette be az iskolakerti szakembereket.

A győri kurzus résztvevői. (Fotó: Nemes Zsolt)

Svenja Baumgartingerrel (Weingarteni Pedagógiai Egyetem) rejtett élelmiszerekből, - azaz általában már kidobásra ítélt kerti terményekből, mint amilyen a céklalevél,- készíthettek a résztvevők pesztót, fűszersót és más finomságokat. Mátyás Izolda, az Iskolakertekért Alapítvány munkatársa a talajokkal való festésre kínált lehetőséget: ez a foglalkozás kiválóan alkalmas arra, hogy a gyermekek figyelmét felhívja a talajok sokféleségére, megőrzésére.

A képzés szervezője, dr. Halbritter András a Kar iskolakertjét, az abban kialakított oktatási elemeket mutatta be, végül a résztvevők közösen elültettek egy szőlőtőkét, emlékül a világ talán elsőként megrendezett nemzetközi iskolakerti képzésének.

A hét többi napján a partnerintézmények szakértői az Iskolakert-hálózat és az Országos Iskolakert-fejlesztési Program hazai iskolakertjei közül látogattak meg néhány kiemelkedő intézményt. Megismerhettek két olyan kertet is – a jászberényi Szent István Körúti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézményt (EGYMI), valamint a győri Radó Tibor Általános Iskola és EGYMI-t, ahol az iskolakerti tevékenyégek fejlesztő hatásait sérült gyermekek javára használják.


A hét utolsó napján győri iskolakerteket látogattak meg a kurzus résztvevői, amelyek közül több a Széchenyi István Egyetem segítségével, a győri Nemzedékek Kertje programban valósult meg az elmúlt években. A Zöld Úti Bölcsődében kialakított mini ágyások világszerte is ritka példáját mutatják be annak, hogy akár kétéves gyermekek számára is értelmes lehetőségeket rejt a kertészkedés. A Tárogató Óvoda és Lepke tagóvodája kertjeiben arra hívták fel a figyelmet az oktatók, hogy az óvodás korban lehet a gyermekek természethez való érzelmi kötődését leginkább fejleszteni, ami a későbbi környezettudatosság alapja is egyben.

Az egyetem gyakorlóiskolája, az Öveges Kálmán Gyakorló Általános Iskola kertje pedig arra kínált esettanulmányt, hogy helyi erőforrásokra hagyatkozva, költséghatékonyan, kreatívan hogyan lehet természeti környezetet kialakítani egy kis belvárosi területen, a fenntarthatóság szempontjából is hitelesen.