Keresés

Diplomataként képzeli el jövőjét a Széchenyi-egyetem angolai alumnija

„Az országomnak szüksége van képzett szakemberekre, ezek egyike szeretnék lenni” – vallja Marcos Alberto Seraponzo, a Széchenyi István Egyetem angolai hallgatója, aki eredetileg pedagógiát szeretett volna tanulni Európában, mára viszont az az álma, hogy hazája magyarországi nagykövete legyen. Cikkünkből kiderül, milyen utat járt be Marcos a portugál nyelvtanítástól a nemzetközi kapcsolatok diplomáig, hogy talált új családra Magyarországon, és miért gondolkodik azon, hogy saját vállalkozást nyit a jövőben.


„2015-ben szereztem meg a középfokú végzettségemet, majd gyerekeket tanítottam portugálul Luandában, Angola fővárosában” – kezdett bele története ismertetésébe Marcos. „Az angolai állam szerette volna, ha külföldön továbbképzem magam, szerzek némi nemzetközi tapasztalatot, és hazahozom ezt a tudást, hogy a helyi oktatás javára fordíthassam. Engem Magyarországra küldtek, ugyanis a két ország közötti megállapodásnak köszönhetően itt ösztöndíjjal tanulhattam. Semmit sem tudtam az országról, de örömmel fogadtam el a kihívást” – árulta el.


A Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram két nyelvi opciót kínált: a jelentkező tanulhatott angol nyelven (ez esetben rögtön pályázhatott az egyetemi szakokra), vagy választhatta a magyar nyelvű képzést, amely – a gyorsabb beilleszkedés céljából – egyéves nyelvi előkészítő kurzussal startolt Budapesten. Marcos az utóbbi mellett döntött, tehát úgy érkezett Magyarországra, hogy nem tudhatta, a nulladik év sikeres lezárása után hol folytatja majd tanulmányait – azaz kérdéses volt, melyik felsőoktatási intézmény mellett kötelezi el magát a következő időszakra.

„Meggyőző volt számomra, hogy a győri egyetem remek nemzetközi hírnévnek örvend, és az itteni diplomát elismerik az egész világon. A város elhelyezkedése is kiváló, közel van Ausztria és Szlovákia is. Életem legjobb döntése volt, hogy akkor a Széchenyi István Egyetemet választottam”

– jegyezte meg.

Marcos eredetileg pedagógiát szeretett volna tanulni Magyarországon, végül a diplomácia területén horgonyzott le.

Az angolai fiú számára nem indult zökkenőmentesen életének győri szakasza, ugyanis hamar nyelvi akadályokba ütközött. Voltak olyan alkalmak, amikor semmit nem értett az előadásból azon kívül, hogy „Jó napot kívánok!” és „Viszontlátásra!”. Gyakran hangfelvételt készített az órákról, hogy legyen ideje meghallgatni és lefordítani őket. Hallgatótársai azonban mindenben segítették: jegyzeteket küldtek neki, elmagyarázták, amit nem értett. Ennek és a szorgalmának köszönhetően képes volt ellensúlyozni a nyelvi hátrányokat, és végül minden első féléves tárgyát teljesítette.


„A magyar nagyon különleges, egyben nagyon összetett nyelv. Hiába gyakoroltam egy évig, értettem és beszéltem is, messze voltam azoktól, akik születésük óta ezt használják. Főleg a jogi órákon kellett nagyon koncentrálnom. Szerencsére a társaim és az oktatóim is mellettem álltak, amiért rendkívül hálás vagyok” – jelentette ki Marcos, hozzátéve azt is, hogy első félév után angol nyelvű képzésre váltott, megelőzve az esetleges további nehézségeket.

Marcos nemzetközi hallgatók gyűrűjében.
Marcos győri tartózkodása valódi sikertörténet. A nemzetközi hallgató a képzés során mindent elsajátított, amire a diplomáciában szükség lehet – az interkulturális kommunikációtól a tárgyalási ismereteken át a politológiai tanulmányokig. Az évek során fejlődött a vitakészsége, erősödött a problémamegoldó képessége, finomodott a kreativitása.

Ezek mind elengedhetetlenek egy sikeres karrierhez ezen a területen.


„Az angolai nagykövetségen töltöttem a szakmai gyakorlatomat, ahol hasznosítani tudtam az egyetemen tanultakat. A recepción dolgoztam, fogadtam a hívásokat, és válaszoltam a kérdésekre. Turistákkal osztottam meg alapvető információkat Magyarországról, a diákokat tájékoztattam az ösztöndíjakról, sokaknak adtam tanácsot, melyik egyetemet válasszák. Szerettem ott dolgozni, a mai napig visszajárok segíteni nekik, és örömmel fogadnak mindig” – mondta.

Marcos szerint a Széchenyi István Egyetemen mindent megtanult, ami szükséges választott szakmájához.

Marcos álma – sok nemzetközi kapcsolatok szakos hallgatóhoz hasonlóan -, hogy hazája nagyköveteként szolgáljon Magyarországon. Mint mondta, megismerte és megszerette a magyar kultúrát, kiismeri magát az országban. Szokta is emlegetni, hogy

az elmúlt hat év alatt már félig magyarrá vált, így nagyon élvezné, ha akár a budapesti angolai nagykövetségen, akár Luandában a magyar nagykövetségen dolgozhatna a jövőben.

Úgy véli, a Széchenyi István Egyetemen szerzett tudás birtokában számos ajtó nyitva áll előtte, így akár politikai elemzőként is folytathatná karrierjét.


„A nemzetközi kapcsolatok alapszak után úgy döntöttem, a mesterképzést is a Széchenyi István Egyetemen szeretném elvégezni” – jelentette ki Marcos, aki jelenleg az intézmény alumnija és hallgatója egyszerre, ugyanis a marketing mesterszakon folytatta tanulmányait. De miért ezt választotta?


„Az elsődleges célom az, hogy diplomáciai területen dolgozzak, de érdekel a gazdaság világa is. Úgy láttam, ezen a téren is sokat tud adni nekem a Széchenyi István Egyetem. Később szeretnék vállalkozást alapítani, az sincs kizárva, hogy belevágok egy startup projektbe, emiatt mindenképp fontosnak éreztem, hogy tovább fejlesszem magam. A nyáron hosszú idők után visszatérek Budapestre, hogy tapasztalatot szerezzek ebben a szakmában is” – felelte kérdésünkre.

Családtagjai közül Marcos az egyetlen, aki külföldön próbált szerencsét. Itt győri diplomáját mutatta meg nekik.

A leendő diplomata arról is beszélt portálunknak, hogy szeretne hazatérni Angolába, ahol kamatoztatni tudja mindazt a szellemi tőkét, amit tanulmányai során megszerzett.

„Amikor a magyarok kérdezik, szeretnél-e itt maradni, akkor mindig azt mondom nekik, hogy »itt szeretnék maradni az idők végezetéig«”

– mondta huncut mosoly kíséretében, jelezve, hogy tréfálkozik. Azonban minden vicc félig igaz – és Marcos valóban otthon érzi magát Magyarországon.


„Nehéz kiragadnom életre szóló emlékeket, mert minden egyes napot élveztem itt. Talán a diplomaátadó rendezvényt tudnám kiemelni, amikor velem együtt ünnepeltek a barátaim és a magyar családom is. Családomként szoktam őket emlegetni, mert ők ténylegesen a magyar családommá váltak” – utalt azokra a hozzá közel álló személyekre, akik mellett úgy érzi, sosincs egyedül, és mindig számíthat rájuk.


Ezek egyike Gellér Piroska, a Multifunkciós Épület kollégiumi portása, aki édesanyja lett édesanyja helyett az utóbbi években: gyakran beszélgetnek egymással, megajándékozzák egymást, sőt, Piroska még Marcos diplomaosztóján is részt vett. Az angolai fiú egy mosonmagyaróvári barátjának családjánál is gyakori vendég, szinte fogadott fiukként kezelik.

Marcos egy ajándékot is kapott a barátjától, amely a két ország közötti kapcsolatot szimbolizálja. (Fotó: Májer Csaba József)

„Nyolc testvérem van, de én vagyok az egyetlen, aki külföldön él. Évente egyszer látom őket, így nagyon hiányoznak, de természetesen online tartjuk a kapcsolatot. Szerencsére a nemzetközi közösség nagyon erős a Széchenyi István Egyetemen, sok közös programot szervezünk, támogatjuk egymást” – méltatta hallgatótársait is Marcos, akit a magyar társadalommal kapcsolatos benyomásairól is faggattunk.

„Feltűnő volt, hogy a magyarok milyen pontosak. Ha valami tíz órakor kezdődik, akkor az tíz órakor kezdődik. A menetrendet követni kell, mert ha nem vagy ott időre, elmegy a busz. A munkában is igaz ez, be kell tartani a határidőket. Nálunk jóval lazábban kezelik ezt, hozzá kellett szoknom”

– említette, mint egy különbséget az angolai és a magyar felfogás között. A magyarokról egyébként azt tartja, kedvesek és segítőkészek, de nehezen nyílnak meg idegenek előtt – egy kis ideig tart, mire a bizalmukba fogadják az embert.


Marcos jelenleg minden erejével arra koncentrál, hogy befejezze a mesterképzést, és hogy kiélvezzen minden pillanatot, amit a Széchenyi István Egyetem hallgatójaként Magyarországon tölthet.

„Bármi is történjék, sosem felejtem el az itt töltött éveket, amelyek meghatározták az életemet. Nem is kívánhattam volna ennél jobb sorsot magamnak. Boldog vagyok. És tényleg nem bánnám, ha itt maradhatnék az idők végezetéig”

– adta meg cikkünk tökéletes zárszavát.