top of page
Keresés
  • Szerző képeNémeth Veronika

Közel ötvenen nyerték el a Hallgatói és az Élsportolói Ösztöndíjat a Széchenyi István Egyetemen

A Széchenyi István Egyetem fontosnak tartja, hogy a magas színvonalú oktatás mellett kiemelkedő lehetőségeket biztosítson tehetséges hallgatói számára. Ezt szolgálja a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány Hallgatói Ösztöndíj és Élsportolói Ösztöndíj: a több százezer forintos támogatást 49-en nyerték el a mostani félévben.


A Széchenyi István Egyetem nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ne csak színvonalas, gyakorlatorientált képzéseket, naprakész tudást nyújtson hallgatóinak, hanem olyan lehetőségeket is, amelyek megkönnyítik számukra tanulmányaik folytatását. Ezt segíti a számos ösztöndíj-lehetőség is, amelyek közül a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány Hallgatói Ösztöndíj, illetve Élsportolói Ösztöndíj ünnepélyes átadását március 7-én tartották az intézményben.

A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány Hallgatói Ösztöndíj nyertesei a díjak átadóival. (Fotó: Dudás Máté)

Az előbbit – amelynek összege egyszeri 250 ezer forint – olyan nappali tagozatos hallgatók nyerhették el, akik kiemelkedő tudományos diákköri munkájukkal példát mutatnak a hallgatói közösségnek. A bírálatnál előnyt jelentett az oktató- vagy kutatómunkában való részvétel, az alapfeltételen – egy középfokú nyelvvizsga – túli további nyelvtudás, az aktív szakkollégiumi tagság és a publikációs tevékenység. Az Élsportolói Ösztöndíj pedig a kiemelkedő hazai vagy nemzetközi teljesítményt felmutató hallgatókat ismeri el, eredménytől függően egyszeri 150, 350 vagy 500 ezer forinttal.


Az ösztöndíjas hallgatókat dr. Kovács Zsolt, az egyetem általános és oktatási elnökhelyettese köszöntötte.

„Egyetemünk célja, hogy biztosítsuk a feltételeket a tanuláshoz, és biztos alapot adjunk hallgatóink sikeres szakmai és sportpályafutásához. Szorgalom, kitartás, munka, energia, veríték, ami biztosan elengedhetetlen a tehetségük kibontásához – ezzel az ösztöndíjjal ezt ismerjük el, és bízunk abban, hogy tovább ösztönözzük a jelenlévőket tehetségük fejlesztésére”

– hangsúlyozta.

A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány Élsportolói Ösztöndíj nyertesei a díjak átadóival. (Fotó: Dudás Máté)

A Hallgatói és az Élsportolói Ösztöndíjakat elnyerő hallgatók kilenc megyéből érkeztek a Széchenyi-egyetemre. Az utóbbi egyik nyertese, a tatabányai, járműmérnök alapszakos Forró Bence a győri Rába Sárkányhajó Klub sárkányhajósaként a ravennai Európa-bajnokságon csapattársaival együtt több aranyérmet is szerzett tavaly.

„Az ösztöndíj motiválja a hallgatókat a sport fontosságára, és megmutatja, hogy az élsport és a tanulmányok összeegyeztethetők”

– válaszolta kérdésünkre.

 

A Vas megyei Vámoscsaládról származó Nagy Nikolett Anna jogász szakon tanul és Tudományos Diákköri Konferencián elért második helyezéséért hallgatói ösztöndíjban részesült.

„Az ösztöndíjat amiatt tartom fontosnak, mert ösztönzi a hallgatókat arra, hogy hozzák ki magukból a maximumot és fejlesszék saját magukat. Ennek remek színtere a tudományos diákkör is”

– mondta.

 

A járműmérnök alapszakos, veszprémi Tóth Imre a Magyar Egyetemi–Főiskolai Országos Bajnokságon floorballban elért eredményéért nyerte el az Élsportolói Ösztöndíjat.

„Nagy öröm számomra ez az elismerés, és remek lehetőségnek tartom arra, hogy felhívja a figyelmet a hazánkban kevésbé népszerű sportágak, mint például a floorball sikereire is”

– húzta alá.

 

A tervezőgrafika mesterképzésen tanuló szombathelyi Kiss Bence az Audi Hungariával közös projektben készített grafikai terveket a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér számára, illetve több hazai és nemzetközi kiállításon képviselte a Széchenyi István Egyetemet, eredményeiért Hallgatói Ösztöndíjat kapott.

„A kiállítások kiváló lehetőséget adtak arra, hogy az egyetem designképzéseit megismerjék Európa-szerte, az ösztöndíj pedig nagyon fontos szakmai elismerés számomra”

– hangsúlyozta.

 

A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány Hallgatói Ösztöndíj nyertesei:

  • Boros Máté (járműmérnöki alapképzés)

  • Borsfai Panna (nemzetközi tanulmányok alapképzés)

  • Bosits Dorina (jogász egységes, osztatlan képzés)

  • Fódi Kamilla (vezetés és szervezés mesterképzés)

  • Fördős Róbert (járműmérnöki alapképzés)

  • Hegedűs Dániel László (építészmérnöki egységes, osztatlan képzés)

  • Horváth Barbara (jogász egységes, osztatlan képzés)

  • Kiss Bence (tervezőgrafika mesterképzés)

  • Magyari Antónia (egészségügyi gondozás és prevenció – védőnő szakirány alapképzés)

  • Máté Zsófia (nemzetközi tanulmányok alapképzés)

  • Miklós Petra (gazdálkodási és menedzsment alapképzés)

  • Nagy Nikolett Anna (jogász egységes, osztatlan képzés)

  • Sajtos Domonkos István (közlekedésmérnöki alapképzés)

  • Spekhardt Fanni (vezetés és szervezés mesterképzés)

  • Szabó Georgina (tanító alapképzés)

  • Szlovák Zoltán (mérnökinformatikus alapképzés)

  • Szombathy Ádám (gazdálkodási és menedzsment alapképzés)

  • Tóth Olivér (építészmérnöki alapképzés)

  • Vigh Katinka Rozanna (jogász egységes, osztatlan képzés)

  • Vladár Katinka (előadóművészet – klasszikus zongora szak alapképzés)


A Széchenyi István Egyetemért Alapítvány Élsportolói Ösztöndíj nyertesei:

  • Balog András Kristóf (közlekedésmérnöki alapképzés)

  • Bucsi Blanka (rekreáció és életmód alapképzés)

  • Bukor Ádám (szociálpedagógia alapképzés)

  • Buruzs Réka Jázmin (logisztikai mérnöki alapképzés)

  • Dankó Réka (logisztikai mérnöki alapképzés)

  • Farkas Szilvia (rekreáció és életmód alapképzés)

  • Fazekas Fanni (kereskedelem és marketing alapképzés)

  • Fehérvári Eszter (építőmérnöki alapképzés)

  • Forró Bence (járműmérnöki alapképzés)

  • Horváth László (járműmérnöki mesterképzés)

  • Kolozsvári Brúnó (kereskedelem és marketing alapképzés)

  • Koródi Zoltán (gépészmérnöki mesterképzés)

  • Kovács Balázs (járműmérnöki alapképzés)

  • Ollé Mónika Beatrix (rekreáció és életmód alapképzés)

  • Pálla Balázs (mezőgazdasági és élelmiszeripari gépészmérnöki alapképzés)

  • Plöchl Alexander (közösségszervezés alapképzés)

  • Róth Nándor (gazdálkodási és menedzsment alapképzés)

  • Rumi Gergő (rekreáció és életmód alapképzés)

  • Schiewerth Nelli Johanna (gazdálkodási és menedzsment alapképzés)

  • Száva Zoltán Lajos (rekreáció és életmód alapképzés)

  • Szigeti Roland (műszaki menedzser mesterképzés)

  • Szöllősi Balázs (villamosmérnöki alapképzés)

  • Szűcs János Máté (közlekedésmérnöki alapképzés)

  • Tóth Dominik Balázs (mérnökinformatikus alapképzés)

  • Tóth Imre (járműmérnöki alapképzés)

  • Tóth Richárd (járműmérnöki alapképzés)

  • Vida András (rekreáció és életmód alapképzés)

  • Zsankó Petra (műszaki menedzser mesterképzés)

  • Zsolnai Balázs (rekreáció és életmód alapképzés)

bottom of page