top of page
Keresés
  • Szerző képeHorváth Márton

Online programokkal pezsdítik fel a hallgatói életet a Széchenyi István Egyetemen

Frissítve: 2022. febr. 17.

Közös főzés hallgatótársakkal Google Meeten keresztül? Otthonról követett maratoni aerobik? Ilyen, személyes részvételt nem igénylő programokat kínál a Széchenyi István Egyetem Hallgatói Önkormányzata. A szombatig tartó online eseménykavalkád célja, hogy újra összehozza az egyetemi közösségeket, és visszacsempéssze a széchenyis pezsgést a hétköznapokba.


Az idei volt a második tavasz, amikor a járványhelyzet következtében nem lehetett rendezvényeket tartani a Széchenyi István Egyetemen. Az együttlét természetes igénye nyomán született meg a KARANTGAME és az Mozdulj Campus Online ötlete, amelyek részben kárpótolhatják a hallgatókat a járvány nyomán elveszített élményekért.

„A pandémia miatt jelentősen beszűkült a hallgatók szociális élete, szinte kizárólag online tartják a kapcsolatot egymással. Sokan a távoktatás miatt hónapok óta a laptopjuk előtt gubbasztanak. Emiatt döntöttünk úgy, hogy virtuális formában ugyan, de olyan programokat szervezünk, amelyekkel kicsit le tudjuk kötni őket” – világította meg portálunknak az események mozgatórugóját Gaál Villő, a Helix Rendezvényszervező Iroda rendezvényekért felelős osztályvezetője.


A programok listája táblázatos formában. A Challenge-ben résztvevők minden nap kapnak egy feladatot, amit teljesíteniük kell.


„Igyekeztünk változatos időtöltést kínálni a hallgatóknak”

– folytatta a főszervező.

„Vannak olyan programjaink, amelyek aktív részvételt igényelnek, mint például a közös főzés, de olyan is akad, ahol a háttérmunkára helyezzük a hangsúlyt, azaz valamilyen pályaművet kell benyújtani számunkra, amit majd értékelünk. Emellett rengeteg játékkal készülünk, többek között kvízekkel és társasjátékokkal

– közölte.

A szervezők kreativitását jelzi, hogy számos olyan aktivitást találtak ki, amelyek elsőre furcsának tűnhetnek, de tökéletesen működnek az online térben. A „Batikolj velünk!” program során nemes egyszerűséggel a Google Meet platformján találkoznak a hallgatók, ahol a házigazda instrukcióit élőben követve, együtt kötözik és áztatják a ruhadarabokat. Ezzel szemben a király- és királynőversenyre vagy a legjobb fesztiválsmink felhívásra egy-egy képpel lehet nevezni, a SZEssion fantázianévre hallgató egyetemi „Ki mit tud?”-ra pedig bármi érkezhet novellától TikTok-videóig, a lényeg, hogy kiderüljön belőle, az illető miben tehetséges. A jelentkezési idő lejártával természetesen eredményhirdetésre lesz.


Minden este Kahoot kvízen játszhatnak, akik regisztráltak. A szerda esti kérdések a filmek és sorozatok tematikáját ölelték fel.


Réti Zsófia, az Egyetemi Hallgatói Külügyi Bizottság elnöke portálunknak elmondta, a nemzetközi hallgatókra is gondoltak a szervezésnél.

„Az volt a szándékunk, hogy ezekkel a programokkal külföldi hallgatóink beilleszkedését is támogassuk, és segítsük őket egy színes, impulzív közösség megteremtésében. Ennek érdekében felhívást tettünk közzé, hogy állítsanak össze a kultúrájukról valamilyen multimédiás tartalmat, és küldjék el nekünk. Ennek formátuma lehet videó, prezentáció, kollázs és így tovább. A másik játékunk egy fotó- és videópályázat, melynek keretében a hallgatóknak be kell mutatni, mit jelent Győr az életükben, hogy érzik itt magukat, milyen tapasztalataik vannak a városról. A program végeztével a legjobb három helyezettet külön is értékelni fogjuk”

– árulta el Zsófia.


Sándor Ágoston Pál visszatérő játékos, már a tavalyi versíró pályázaton is dallal jelentkezett. Ezúttal a SZEssion nevet kapó egyetemi „Ki mit tud?” kapcsán adott elő egy dalt.


Ahogy a hagyományos egyetemi napokon, úgy az online változatban sem maradhat ki a sport a repertoárból, ezért a KARANTGAME játékos-szórakoztató programjai mellett a Testnevelési és Sportközpont életre hívta a Mozdulj Campus Online rendezvényt. Miután az utóbbi időkben kialakult a testnevelési tárgyak távoktatásos gyakorlata, senkit sem érhet meglepetésként, hogy akár az utasításokat egy kijelzőről követve is lehet mozogni – vagy éppen applikációval hitelesített köridőkkel is nyomon követhető az ember teljesítménye. Ennek jegyében a maratoni aerobik idén Zoom-platformon valósul meg, a püspökerdei futás kapcsán pedig mindenki beküldheti az egyéni köridejét a szervezőknek. Érdekesség, hogy a fentieken túl az e-sportok rajongói az Arrabona Cupon négy játékban (FIFA 21, Warzone, League of Legends, CS: GO) tehetik próbára képességeiket.


Május 7-ig négy játékban is kipróbálhatják magukat az e-sportok szerelmesei az Arrabona Cup bajnokságon.


A szervezők szándékosan a hét második felére időzítették a programok nagy részét, hiszen így a félévzárási hajrá alól némileg mentesülnek a hallgatók (tudniillik a zárthelyik és elővizsgák nagy részét legtöbben szerdáig letudták). A részvételi hajlandóságot befolyásolhatja még a teraszok nyitása is, valamint hogy a kijárási tilalom kezdete is kitolódott – ennek ellenére a rendezők bíznak abban, hogy kellően széles közönséget tudnak megszólítani.

„Mondanom sem kell, a campuson szívesebben szerveznénk programokat, de erre ebben a félévben nem volt esély”

– emlékeztetett Gaál Villő főszervező.

„Bizonyos tekintetben profitáltunk a helyzetből, ugyanis rákényszerültünk, hogy online térben is gondolkodjunk. Az aktivitások közül néhányat biztosan megtartunk a későbbiekben is”

– összegzett a Helix Rendezvényszervező Iroda osztályvezetője.

bottom of page