top of page
Keresés
  • Szerző képeCzeiner-Szücs Anita

Scheer Sándor a Széchenyi István Egyetemen tanult meg küzdeni

Frissítve: 2021. júl. 29.

Visszafordíthatatlanul a mindennapjainkba férkőzött az új ipari forradalom, s most leginkább logikusan gondolkodó, költségérzékeny pályakezdőkre volna szükség az építőiparban – állítja Scheer Sándor, a Market Építő Zrt. alapító tulajdonosa. A hazai építőipari szférában meghatározó szerepet betöltő szakember elárulta, miért fűzik érzelmi szálak a McDonald’s-hoz, és miért köszönhet sokat a Széchenyi István Egyetemen tapasztalt vizsgadrukkoknak.


– Nyolcvanas évek közepe, Győr, Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskola. Mi jut erről eszébe?

– Az elszántság, a kitartás. Középiskolás korom után ez hajtott. Eredetileg hídépítő mérnök szerettem volna lenni, emellett a jó kialakítású győri campus épületegyüttesei és a modern laborok is vonzottak, ahol korszerű ismeretekre tehettem szert. A kollégium és a főiskola mellett egy-egy vendéglátóhely – mint közösségi helyszín – is fontos volt számomra, mert középiskolásként nem éltem pezsgő társasági életet, és itt sikerült először jól működő baráti, emberi kapcsolatokat kialakítanom. A győri főiskolán (a Széchenyi István Egyetem jogelődje – a szerk.) tanultam meg professzionálisan tanulni is. Kitartó voltam, de itt valós motivációt kaptam, küzdöttem. A vizsgaidőszakok egészséges feszültségének azóta is sokat köszönhetek: fokozatosan váltam jól tanulóvá, aztán jó tanulóvá is, a kollégista lét pedig nagyon hamar önállóvá tett.

– Az azóta eltelt időszak is erős személyiségformáló lehetett: most milyen Scheer Sándor ahhoz képest, amilyen főiskolásként volt?

– Az alapvető tulajdonságaim megmaradtak, viszont a diplomaátadó óta sokat változtam. De nem csak én: történelmi időket éltünk. Amikor leszereltem a kötelező sorkatonai szolgálat teljesítése után, leomlott a vasfüggöny – ez óriási változást jelentett minden értelemben. Ahová a katonaság előtt felvettek dolgozni, már nem létezett, és egy új világ kezdetén indult el a pályafutásom. Addigra a főiskola megtanított küzdeni, így nem volt nehéz az újrakezdés, a tapasztalatszerzés. Néhány évvel később pedig megalapítottam saját cégemet, a Market Építő Zrt.-t, amelyet azóta is vezetek. Visszatekintve, a szorgalom és az alázat mellett sokat köszönhetek annak, hogy Győrben megtanultam küzdeni, kapcsolatokat építeni, beilleszkedni.

– Hogyha akkoriban, amikor megkapta az oklevelét, azt mondják, hogy 2021-re a hazai építőipar befolyásos szereplőjeként tartják majd számon, hogyan reagált volna?

– Kétkedtem volna. Mert az egy másik világ volt, egy másik ország szinte. Bevallom, a sikerhez szükség volt egy-két szerencsés találkozásra is: például a feleségemmel, akinek köszönhetően az önbizalmam megszilárdulhatott. Akkoriban nem hittem, hogy az, ahol most tartok, elérhető. Én még egy szocialista országban vettem át a diplomát. Akkoriban nem gondoltuk, hogy a párttagság helyett az értékek, a valós teljesítmény fog számítani. Büszke vagyok rá, hogy kemény munkával, szorgalommal értem el azt, amiért elismernek a szakmában.

Scheer Sándor: „A sikerhez szorgalom, alázat és kemény munka vezet”. (Fotó: Market)

– Mit gondol, milyen szakemberekre van most a legnagyobb szükség az építőiparban?

– Logikusan gondolkodó, jó szervezőkészséggel és komplex látásmóddal rendelkező, költségérzékeny kollégákra van a legnagyobb szükség. Manapság a tanulmányok során borzasztó részletességig elmélyednek bizonyos kérdésekben, mondván, nem tudni, hogy a hallgató hol folytatja majd a pályáját, tervező lesz vagy kivitelező. Ennek a kérdésnek a tisztázására helyeznék hangsúlyt először, és a fenti tulajdonságokat állítanám fókuszba, ugyanis ezek a képességek hiányoznak a legjobban a pályakezdők esetében. Ugyanakkor bizonyos területeken fókuszban van az elmélyülés, hiszen a világ polarizálódik, szakértőkre van szükség. Amit ma egy állásinterjún a jelentkezők szemében keresek, az a csillogás, hogy szakmáját hivatásának tekintse, hogy hajlandó legyen kellő alázattal és szorgalommal dolgozni. A többi utólag is megtanulható.

– Egyik legutóbbi interjújában nyilatkozta, hogy úgy látja, új ipari forradalom zajlik. Mit gondol, milyen lesz az ipar fejlődésének a legújabb állomása, és ebben hol fog Ön helyet kapni?

– Csendesen és permanensen zajlik ez az átállás, egy folyamat, melyben például a környezetvédelem, a körforgásos gazdaság, az elektromos autózás és az új energiaforrások alkalmazása hangsúlyos szerepet kapnak. Mindezek Magyarország életében új beruházásokat hozhatnak, munkahelyeket teremthetnek: gyárak épülhetnek, melyek hozzájárulhatnak az ország GDP-jéhez. Ezen belül egyébként az építőipar a legkevésbé változó szegmens. Sokkal nagyobb turbulencia észlelhető az ipar többi területén. Az ágazatban a Market Építő Zrt. feladata, hogy alkalmazkodjon ezekhez a változásokhoz: kevesebb munkaerő felhasználásával kell elérnünk, hogy megépített produktumaink tartósabbak és egyre jobbak legyenek. Ahhoz, hogy a világ élvonalába tartozzunk, elsősorban a tervezési fázisnál, a tudatosságban, a hatékonyságban kell jeleskednünk, valamint az adatalapú döntéshozatalra és új anyagok felhasználására igyekszünk támaszkodni.

Scheer Sándor huszonöt éve vezeti a Market Építő Zrt-t. (Fotó: Market)

– Kevesen tudják, hogy 2019 óta a McDonald’s Magyarország üzemeltetőjeként is jegyzik.

– A McDonald’shoz érzelmi szálak fűznek, ez egy régi szerelem, ugyanis pályafutásom az étteremlánc hazai vendéglátóegységeinek építésével indult. Amikor megnyílt a lehetőség arra, hogy vevőként megjelenjek, már 23 éve vezettem a Market Építő Zrt.-t, komoly új kihívást kerestem, és olyan szerencsésnek mondhattam magam, hogy szert tehettem erre a szerződésre, tulajdonosa lehetek a magyar cégnek. Akkor leszek elégedett, ha a McDonald’s magyarországi tevékenységét korszerűnek, élménygazdagnak tudjuk mondani, ha a lehető legtöbb magyar alapanyagot használjuk fel az ételekben, vendégeink és kollégáink pedig maradéktalanul elégedettek. Sok fejlődési lehetőséget tartogat számomra ez az üzletág, örülök, hogy van szerencsém folyamatosan tanulni – legyen szó a világ egyik legismertebb márkájának minőséghez fűződő viszonyáról, az etikus üzleti működéséről, a rendszerszervezésről, a környezethez való viszonyulásáról, adatkezeléséről vagy a digitalizációról.

– Végül egy megkerülhetetlen kérdés: melyik a kedvenc étele az étteremben?

– Egyértelműen a Big Mac, de nagyon szerettem a magyar libamájas szendvicset is, ami a tapasztalatok alapján a hazai vendégek tetszését is elnyerte.


Névjegy:

A budafoki születésű Scheer Sándor a Széchenyi István Közlekedési és Távközlési Műszaki Főiskolán hídépítő üzemmérnöki szakon diplomázott 1987-ben, ezt követően 2005-ben közgazdász diplomát szerzett az Econovum Akadémián. Szakmai pályafutását építésvezetőként kezdte a Novolit Építőipari Rt.-nél 1989-ben, később a Herkules Építő Zrt.-nél volt építésvezető, majd termelési igazgató és ügyvezető. Scheer Sándor 1995 végén alapította meg a Market Építő Zrt.-t, azóta a cég első számú embere, aktív vezetője. Több mint 750 építkezés fűződik cége nevéhez, Magyarország legjelentősebb beruházásainak kivitelezője. Több hazai csapat támogatójaként évek óta segíti számos egyesület életét. A vállalkozó 2019 óta a magyarországi McDonald's-lánc üzemeltetője, a Lakás- és Ingatlanpiaci Tanácsadó Testület (LITT) elnöke.



bottom of page