top of page
Keresés
  • Szerző képeHancz Gábor

Tíz hónap alatt egymillió forintot kapnak a gólya ösztöndíjasok a Széchenyi István Egyetemen

Egyszeri százezerről havi százezer forintra nő a Gólya ösztöndíj összege a Széchenyi István Egyetemen a következő tanévben. A jelentős támogatást tíz hónapra nyerhetik el azok a tehetséges elsőéves hallgatók, akik hazánk 109 kedvezményezettnek minősülő járásának valamelyikéből érkeznek az intézménybe tanulni.


A Széchenyi István Egyetem nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ne csak színvonalas, gyakorlatorientált képzéseket, naprakész tudást nyújtson hallgatóinak, hanem olyan lehetőségeket is, amelyek megkönnyítik számukra tanulmányaik folytatását. Ezt szolgálja az elsőéves hallgatóknak tavaly első ízben kiírt Gólya ösztöndíj is, amire azok pályázhattak, akik a vonatkozó kormányrendelet értelmében Magyarország kedvezményezettnek minősülő járásainak egyikéből érkezve 2022 szeptemberében iratkoztak be az intézmény valamely alapképzési, mesterképzési vagy osztatlan képzési, nappali tagozatos szakára. A bírálatnál előnyt jelentett a közép- vagy felsőfokú nyelvvizsga, a korábban tanulmányi, szakmai versenyen elért eredmény, valamint az országos vagy nemzetközi szinten kiemelkedő sporttevékenység. A megadott határidőig 36 érvényes pályázat érkezett be. Közülük a bírálóbizottság 15 nyertest hirdetett, akik egyszeri 100 ezer forintos támogatásban részesültek.


Ez az ösztöndíjlehetőség a jövőben is megmarad, sőt a Széchenyi István Egyetem vezetésének döntése értelmében

az elnyerhető összeg jelentősen emelkedik. Ötven sikeresen pályázó gólya a 2023–2024-es tanévben tíz hónapon keresztül havi százezer – azaz összesen egymillió – forintot kap.
Remélhetőleg a Széchenyi István Egyetem rekordrészvétellel zárult nyílt napjának résztvevői közül is elnyerik majd a Gólya ösztöndíjat. (Fotó. Májer Csaba József)

„A Széchenyi István Egyetem hazánk egyik meghatározó tudásközpontjává vált az elmúlt években. Azt szeretnénk, hogy a jövőben még többen érkezzenek hozzánk tanulni az ország akár távolabbi részeiről, és szerezzenek a munkaerőpiacon rendkívül értékesnek számító diplomát. Ezt célozza a Gólya ösztöndíj is, amely nagy segítséget jelent az elsőévesek számára utazási és megélhetési költségeik fedezéséhez, valamint ahhoz, hogy minél inkább a tanulásra, sportolásra tudjanak koncentrálni” – nyilatkozta dr. Filep Bálint, az egyetem elnöke.

A 290/2014. (XI. 26.) kormányrendelet értelmében kedvezményezett járások (az ezen járások valamelyikében élő elsőéves hallgatók pályázhatnak majd 2023 őszén a Gólya ösztöndíjra):

Bács-Kiskun vármegye: Bácsalmási, Bajai, Jánoshalmi, Kalocsai, Kiskőrösi, Kiskunfélegyházi, Kiskunhalasi, Kiskunmajsai, Kunszentmiklósi, Tiszakécskei

Baranya vármegye: Bólyi, Hegyháti, Mohácsi, Pécsváradi, Sellyei, Siklósi, Szentlőrinci, Szigetvári

Békés vármegye: Békési, Gyomaendrődi, Mezőkovácsházai, Orosházi, Sarkadi, Szarvasi, Szeghalmi

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye: Cigándi, Edelényi, Encsi, Gönci, Kazincbarcikai, Mezőcsáti, Mezőkövesdi, Ózdi, Putnoki, Sárospataki, Sátoraljaújhelyi, Szerencsi, Szikszói, Tokaji

Csongrád-Csanád vármegye: Csongrádi, Hódmezővásárhelyi, Kisteleki, Makói, Mórahalmi, Szentesi

Fejér vármegye: Enyingi, Sárbogárdi

Győr-Moson-Sopron vármegye: Téti

Hajdú-Bihar vármegye: Balmazújvárosi, Berettyóújfalui, Derecskei, Hajdúböszörményi, Hajdúhadházi, Hajdúnánási, Hajdúszoboszlói, Nyíradonyi, Püspökladányi

Heves vármegye: Bélapátfalvai, Füzesabonyi, Hevesi, Pétervásárai

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye: Jászapáti, Jászberényi, Karcagi, Kunhegyesi, Kunszentmártoni, Mezőtúri, Tiszafüredi, Törökszentmiklósi

Komárom-Esztergom vármegye: Kisbéri

Nógrád vármegye: Balassagyarmati, Bátonyterenyei, Pásztói, Rétsági, Salgótarjáni, Szécsényi

Pest vármegye: Ceglédi, Nagykátai, Nagykőrösi, Szobi

Somogy vármegye: Barcsi, Csurgói, Fonyódi, Kaposvári, Marcali, Nagyatádi, Tabi

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye: Baktalórántházai, Csengeri, Fehérgyarmati, Ibrányi, Kemecsei, Kisvárdai, Mátészalkai, Nagykállói, Nyírbátori, Tiszavasvári, Vásárosnaményi, Záhonyi

Tolna vármegye: Dombóvári, Tamási

Vas vármegye: Celldömölki, Vasvári

Veszprém vármegye: Devecseri, Pápai, Sümegi

Zala vármegye: Lenti, Letenyei, Zalaszentgróti

A Gólya ösztöndíjak tavaly őszi ünnepélyes átadójának résztvevői a Széchenyi István Egyetem Szenátusi termében. (Fotó: Horváth Márton)

Számos további támogatás segíti a hallgatókat

A Széchenyi István Egyetemen a Gólya ösztöndíjon kívül további ösztöndíjak, támogatási formák járulnak hozzá a hallgatók életének megkönnyítéséhez.

Elnyerhető Hallgatói Ösztöndíj (egyszeri 250 ezer forint), Sportolói Ösztöndíj (egyszeri 150–500 ezer forint), Tanulmányi Ösztöndíj (havi kb. 10–60 ezer forint), valamint Kiemelkedő Tudományos, Kulturális és Sportösztöndíj (havi 9–27 ezer forint). A rendszeres szociális támogatásban részesülők havi 6 és 33 ezer forint, míg a lakhatási támogatást elnyerők havi 11 ezer és 16.500 forint közötti összeget kapnak. Lehet számolni emellett 16.660 és 24.990 forint közötti alaptámogatással is, illetve félévente maximum 60 ezer forint rendkívüli szociális támogatást is kérelmezhet azon hallgató, akinek váratlan, előre nem tervezhető kiadása keletkezett.

Ezenkívül a Széchenyi István Egyetem hallgatói pályázhatnak az állam által kínált lehetőségekre is, így például a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjra vagy az Új Nemzeti Kiválósági Program kiírásaira.

Comments


bottom of page