top of page
Keresés
  • Szerző képeHancz Gábor

A Széchenyi István Egyetem újabb három épülete újul meg Győrben

Tovább folytatódik a Széchenyi István Egyetem fejlesztése, elkezdődött a jogi kar központjának, a Bridge Hallgatói és Oktatói Klubnak, valamint az Apáczai Csere János Kar II. számú oktatási épületének az energiahatékonysági felújítása. A beruházások várhatóan még idén befejeződnek.


A Széchenyi István Egyetem egyik stratégiai célja, hogy valamennyi épületét felújítsa a fenntarthatóság és a klímavédelem jegyében, társadalmi felelősségvállalását is szem előtt tartva. Fontos az is, hogy az ingatlanok külső megjelenésükben méltók legyenek ahhoz, hogy a minőségi oktatást és szolgáltatásokat nyújtó intézmény Magyarország egyik vezető tudásközpontjává vált, s mára a két legnagyobb nemzetközi felsőoktatási minősítő szervezet – a QS és a Times Higher Education – ranglistájára is felkerült.


Ennek szellemében kezdődtek meg újabb három győri épület nagyszabású rekonstrukciós munkálatai. Az erről tartott sajtótájékoztatón Kara Ákos országgyűlési képviselő kifejtette:

a 2017-ben elindított, összesen 1,82 milliárd forintos, európai uniós és kormányzati támogatással megvalósuló projekt első ütemeként az igazgatási épület korszerűsítése 2018 elejére készült el, míg az oktatási termeknek helyet adó, csaknem 2300 négyzetméter fűtött alapterületű E épület energetikai felújítása tavaly ősszel fejeződött be.

Az utóbbival teljessé vált a belső campus rehabilitációja. A politikus hozzátette: a harmadik, befejező ütemben újabb három épület energiahatékonysági fejlesztésére kerül sor. Ezek egyike az egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara Áldozat utcai központja, ahol a lapos tető hő- és vízszigetelést, a homlokzatok pedig hőszigetelést kapnak. Kicserélik a külső ajtókat, ablakokat, szabályozhatóvá teszik a fűtési rendszert. Kara Ákos hangsúlyozta: teljesíteni fogják az évekkel ezelőtt kitűzött célt, hogy 2024 végére minden olyan győri egyetemi épületet felújítása megtörténjen energetikai szempontból, amely megkívánja a fejlesztést

Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő, dr. Nagy Adél, a Győri Tankerületi Központ igazgatója, Máté Eszter, az Egyetemi Szolgáltató Központ vezetője, Mészáros Nóra, az egyetem pályázati irodavezetője, Kara Ákos országgyűlési képviselő és dr. Smuk Péter professzor, a Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar leendő dékánja a jogi kar épülete előtt. (Fotó: Horváth Márton)

Simon Róbert Balázs országgyűlési képviselő hozzáfűzte:

a projekt harmadik ütemében érintett másik két létesítmény a Bridge Hallgatói és Oktatói Klub, valamint az Apáczai Csere János Kar II. számú oktatási épülete.

Az utóbbi, Liszt Ferenc utca 17. szám alatti műemléki védettséget élvező ingatlanon hőszigetelést és fűtéskorszerűsítést végeznek. A nyílászárók is megújulnak, a tetőre pedig napelemek kerülnek. Nyílászárócserére és hőszigetelésre sor kerül a Bridge-nél is, ahol a fejlesztés része még a falak vizesedésének megakadályozása, a lapos tető vízszigetelése és burkolatcseréje.


„A felsőoktatás kulcsfontosságú a jövőnk szempontjából, amelyet a kormány kiemelten támogat.

A Széchenyi István Egyetem Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő intézménye, ami igaz a hallgatói és az oktatói színvonalra, valamint az infrastruktúrára is.

Képviselőtársammal és az egyetem vezetésével azon munkálkodunk, hogy ez a lendület folytatódjon” – szögezte le Simon Róbert Balázs.


Dr. Smuk Péter professzor, a most zárult tanévben a jogászképzés megindításának 25. évfordulóját ünneplő Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kar leendő dékánja beszédében megköszönte a támogatást, majd úgy fogalmazott: az épület nemcsak a kar otthona, hanem a jogászi hivatásrendek találkozási pontja is. Örömét fejezte ki, hogy a létesítmény a jövőben – amellett, hogy szerethető marad – a modernséget is tükrözi majd.


A Liszt Ferenc utca 17. szám alatti épület az Apáczai Csere János Kar termei és a Kasztner Janka Iskolatörténeti Kiállítás mellett a Győri Tankerületi Központnak ad helyet. Dr. Nagy Adél, a központ igazgatója elmondta: a közösen használt ingatlan megtestesíti a köztük és az egyetem között kialakult kiváló együttműködést. „Az energiahatékonysági mutatók javulása, a külső-belső megújulás nyomán a kiegyensúlyozott működést szolgáló környezet biztosított továbbra is ahhoz, hogy négy járás hatvanhat köznevelési intézményének fenntartói feladatait, az ezzel járó nagy ügyfélforgalmat, valamint a kiterjedt partneri körünkkel járó kapcsolattartást ellássuk” – jegyezte meg.


Máté Eszter, az Egyetemi Szolgáltató Központ vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy a Bridge felújításával olyan színvonalas kulturális központ jön létre, amit a hallgatók és az oktatók még szívesebben vesznek igénybe, s amit a partnereknek is bátran ajánlhatnak.

bottom of page