top of page
Keresés
  • Szerző képeHorváth Márton

Dinamikusan fejlődik a Széchenyi István Egyetem Neumann János Informatikai Szakkollégiuma

Bővülő partneri kapcsolatok, erősödő tudományos tevékenység és egyéni szakmai fejlődés – az elmúlt tanévben minden téren előrelépett a Széchenyi István Egyetemen működő Neumann János Informatikai Szakkollégium. A 2014-ben alakult hallgatói műhely egyre hangsúlyosabb szerepet tölt be a győri egyetemi közéletben, és újabb célt tűzött ki maga elé: az országos szakkollégiumi minősítés elérését.


Hamarosan tizedik születésnapját ünnepli a győri Neumann János Informatikai Szakkollégium, amely az utóbbi években jelentősen fokozta tudományos és szakmai láthatóságát. A koronavírus-járvány után felállt új vezetőség – az aktív tagsággal szoros együttműködésben – célul tűzte ki maga elé, hogy kiaknázza a Széchenyi István Egyetemen rejlő lehetőségeket. A közös erőfeszítések sikerességét számos megvalósult rendezvény és elkészült tudományos diákköri dolgozat jelzi.


„2022 nyarán kezdődött az a munka, amelynek gyümölcse beérni látszik” – felelte érdeklődésünkre Mészáros András, a szakkollégium diákbizottságának elnöke.

„Első lépésként módosítottuk a szakkollégium jogi kereteit meghatározó szabályzatunkat. Ennek köszönhetően rugalmasabbá vált a tagfelvétel, így elgördültek az akadályok a jövőbeni fejlődés elől. Emellett lehetőségünk nyílt arra is, hogy elérjük az országos szakkollégiumi minősítést, amely egy magasabb ligába emelne minket. Több elérhető pályázat, bőkezűbb anyagi támogatás, országos programokban való részvétel lenne a cím elnyerésének pozitív hozadéka, amely olyan kapukat nyithatna meg számunkra, amelyről korábban csak álmodhattunk”

– fogalmazott az elnök.

A Neumann János Informatikai Szakkollégium tagjai a Széchenyi István Egyetem Járműipari Kutatóközpontjának látogatásakor. (Fotó: Hollósi János)

Az előző tanévben a legnagyobb előrelépést tudományos tevékenységben érte el a szakkollégium, ugyanis

egy második helyezett és két különdíjas tudományos diákköri dolgozat is született az ősszel, két hallgatójuk pedig a tavaszi országos döntőbe is bejutott.

„Tagjaink változatos szakmai témákkal foglalkoznak. Van, aki a hatékony videótömörítést kutatja, más hálózatba kötött hőmérőt fejleszt. A SZESAT szakkollégiummal való együttműködésünk keretében egyik hallgatótársammal magaslégköri léggömb fedélzeti vezérlőrendszerének fejlesztésében veszünk részt, de van olyan tagunk is, aki napelempanel-forgató rendszer megkonstruálásán dolgozik” – engedett bepillantást a szakkollégium kutatási portfóliójába Mészáros András.

Az őszi félévben négy szakkollégista is részt vett a Tudományos Diákköri Konferencián, a Széchenyi István Egyetemen. Mészáros András, a szakkollégium diákbizottságának elnöke az országos döntőbe is továbbjutott. (Fotó: Horváth Márton)

A szakkollégium a Morus Vezetőképző Akadémiával közösen több nyílt előadást szervezett a kriptovaluták térnyerésével kapcsolatban, valamint segített tető alá hozni a Hallgatói Önkormányzattal és az Audi Hungaria Zrt.-vel egy IT-biztonság témájába illeszkedő kerekasztal-beszélgetést, amelynek a Széchenyi István Egyetem adott otthont. A tagok aktivitását jól jelzi, hogy nagy számban részt vettek a Graphisoft C++ Challange versenyén, valamint a Dell budapesti szakmai konferenciáján, sőt a paksi atomerőműbe is kezdeményeztek egy szakmai kirándulást dr. Berta Miklós egyetemi docens vezetésével. Néhány hallgató a META-INF Kft. által szervezett Atlassian Day 2023 eseményen is képviselte a szakkollégiumot.


„Ipari kapcsolataink szerteágazóak” – tájékoztatta portálunkat Hollósi János, a szakkollégium programigazgatója.

„Többek között együttműködünk az Audi Hungaria Zrt-vel, az Appentum Kft.-vel és a Dell Technologies Hungaryvel is. A Széchenyi István Egyetem szervezeti egységei közül a Digitális Fejlesztési Központtal és a Járműipari Kutatóközponttal ugyancsak szoros kapcsolatot építettünk ki. Büszkék vagyunk rá, hogy baráti viszonyt ápolunk a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Energetikai Szakkollégiumával”

– fejtette ki a programigazgató.

A Neumann János Informatikai Szakkollégium és a Morus Vezetőképző Akadémia együttműködéséből több közös workshop is született a tanév folyamán. (Fotó: Horváth Márton)

Összességében elmondható, hogy a szakkollégium az elmúlt időszakban a dinamikus fejlődés útjára lépett, amely azonban nem képzelhető el a lelkes tagság nélkül. Ez utóbbiról Doma Dániel, a diákbizottság tagja beszélt portálunknak.

„Hatékony toborzásunknak köszönhetően számos tehetséges hallgatóval gyarapodtunk az utóbbi időkben, akik mind a szakmai tevékenységekben, mind a szabadidős programok során aktívan részt vesznek a szakkollégium életében. A szakkollégium jövőjét tekintve rendkívül fontos az összetartó és dinamikus közösség megléte, szerencsére mi erre tudunk építkezni”

- zárta gondolatait az informatikus hallgató.

A szakkollégium tagjai közül sokan részt vettek a paksi atomerőműbe szervezett szakmai kiránduláson is.

Új tagokat keres a szakkollégium

A Neumann János Informatikai Szakkollégium ősszel is várja az érdeklődő, szakmailag motivált hallgatókat. Érdeklődni info@njszk.hu címen lehet, a fontosabb információk pedig megtalálhatóak a szakkollégium honlapján, valamint Facebook-oldalán.

bottom of page