top of page
Keresés
  • Szerző képeKelemen Lilla

Kulcsszakma lesz a közösségszervezés – szakmai workshop a Széchenyi István Egyetem Apáczai-karán

„Az idősödő korosztály értékei és közösségei” címmel közművelési szakmai workshopon vehettek részt a jelen és a jövő közösségszervezői a Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Pedagógiai, Humán- és Társadalomtudományi Kara, a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) és az egyetem tulajdonában lévő Rejuvina Kft. közös szervezésében.


A Széchenyi István Egyetem Apáczai-karán több évtizedes hagyománya van a kultúraközvetítő kurzusoknak, amelyek keretein belül az intézmény az 1960-as évektől nyújt népműveléssel, közművelődéssel, közösségszervezéssel kapcsolatos szaktudást. Utóbbi 2019 óta önálló alapszakként is tanulható az egyetemen, hallgatói pedig már az alapozószakasz alatt találkozhatnak az idősödő korosztállyal kapcsolatos érzékenyítést célzó tantárgyakkal.


 „Az emberiség évezredes vágya válik valósággá azzal, hogy hosszabb életet élhet, erre a változásra azonban se a tudomány, se a gazdaság, se a társadalom nincs felkészülve.” Ez volt a mottója annak a konferenciának, amit az Apáczai-kar idén 5. évfordulóját ünneplő közösségszervezés szak és a térség közművelési szakemberei szerveztek. Az előadók rámutattak az idősödők számának növekedését eredményező demográfiai folyamatra, és hangsúlyozták a társadalmi változások szükségességét.


Zsolnay Janka, a kar mesteroktatója megnyitó beszédében tolmácsolta dr. Pongrácz Attila dékán szavait, aki megköszönte az NMI munkatársainak a 2016 óta tartó sikeres együttműködést és a közösségszervezés szak mindenkori hallgatóinak támogatását. Ezt követően a demográfiai trendekből következően a jövőben várható kultúraközvetítő feladatokra és a pályaadaptáció alapvető kérdéseire épülő workshopot Tóthné Boda Éva, az NMI vármegyei igazgatója nyitotta meg.


„Az idősödő korosztály közösségei a közművelődés jelentős szegmensét alkotják, így minden település fontos feladatának tekinti, hogy segítse, támogassa és bevonja őket kulturális programjaiba” – emelte ki az NMI vármegyei igazgatója, aki beszédében hangsúlyozta, hogy a közművelődés fókusza napjainkban is az értékmentés, az értékteremtés, a társadalmi tőke növelése, valamint a szellemi és lelki regenerálódás segítése.

Dr. Vehrer Adél egyetemi docens kiemelte a közösségszervezők és humánfejlesztők szerepét az idősödő korosztály aktivizálásában. (Fotó: Adorján András)
Dr. Vehrer Adél egyetemi docens, a közösségszervezés szak szakfelelőse felhívta a figyelmet a demográfiai folyamatok jelentős változására, amelynek eredményeképpen ma már az idősödő korosztály a legnagyobb létszámú célcsoport a kulturális szervezéssel és a humánfejlesztéssel foglalkozó szakemberek számára.

„Ez a folyamat alapvetően két nagy területen jelent kihívást: a generációk együttműködése és párbeszéde, valamint a szellemi és fizikai aktivitásban megélt időskor kérdésköreiben. Ahhoz, hogy ezekre a kihívásokra válaszokkal tudjunk szolgálni, a jövő munkaerőpiacán kulcsszerep jut majd a kulturális közösségszervezőknek és a humánfejlesztőknek” – fejtette ki véleményét dr. Vehrer Adél, aki előadásában pozitív példákat és követendő közösségi mintázatokat mutatott be a világ számos pontjáról.


A jó gyakorlatok sorát folytatva Némethné Jankovics Györgyi, az Európai Idősügyi Tanács (ESO) kelet-európai alelnöke kiemelte, hogy a nemzetközileg elfogadott álláspont szerint gazdasági szempontokat is figyelembe véve az időseket ma már nem csupán aktivitásra, hanem produktivitásra kell ösztönözni. „Gyakran halljuk, hogy az idősödők a társadalom és a gazdaság tehertételei, de érdemes inkább erőforrásként gondolni erre a korosztályra, hiszen az Európai Unió tagállamaiban folyamatosan nő a 65 éven felüliek aránya. Minden társadalomnak meg kell teremteni az ellátásukhoz szükséges gazdasági, egészségügyi és szociális infrastruktúrát, a legnagyobb probléma azonban, hogy a mai európai országok erre a változásra nincsenek felkészülve” – figyelmeztetett a demográfiai változás veszélyeire Némethné Jankovics Györgyi.


A rendezvényen szép számban vettek részt a jelen és a jövő közművelődési szakemberei. (Fotó: Adorján András)

Az esemény zárásaként dr. Ponyi László, a NMI kutatási központvezetője által moderált kerekasztal-beszélgetést hallgathattak meg a résztvevők „Karrierlehetőségek a közművelődésben” címmel. A szakmában rejlő lehetőségekről Kokas Éva, a győri Generációk Művelődési Háza igazgatója, Ihász Mónika, a Fertődi Művelődési Ház és Szabadidőközpont igazgatója, valamint Németh Fáni, a bősárkányi közösségi színtér közművelődési szakembere beszélt.

bottom of page