Az élsporttal párhuzamos tanulás és diplomaszerzés lehetőségét kínálja a fiataloknak az a megállapodás, amelyet a Széchenyi István Egyetem és a Győri Vízisport Egyesület írt alá kedden. Az együttműködés széles körű sportszakmai, tudományos partnerséget jelent, Magyarország egyik legnagyobb hagyományaival rendelkező sikersportága, a vízilabda fejlesztését segíti, valamint az egyetem vonzerejét is növeli.
„A magyar vízilabda mindig a tudományra épült, és mindig kiművelt főkkel dolgoztunk együtt a sportsikerekért. Ezért is örülök annak, hogy a Széchenyi István Egyetem mint a térség egyik legfontosabb tudományos tényezője a helyi vízilabda-egyesülettel együttműködési megállapodást köt.
A huszonegyedik század sportjában a sikerhez a vízben nyújtott teljesítmény mellé a társtudományokat is segítségül kell hívni”
– fogalmazott a megállapodás aláírásán Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, aki hozzátette: mindent meg fognak tenni azért, hogy az együttműködés sikeres legyen.
Dr. Gyömörei Tamás, az egyetem Testnevelési és Sportközpontjának központvezetője az angolszász sportrendszerek példáján keresztül mutatta be annak előnyeit, amikor az egyetemi sport szorosan kötődik a professzionális sporthoz. „Olyan együttes rendszereket kell közvetítenünk a családok felé, amelyek nem kizárólag sportkarriert, hanem azzal párhuzamosan a tanulás, a diplomaszerzés lehetőségét is kínálják. A duális karrier, vagyis a kettős életpályamodell az egyesület, az egyetem, illetve a sportoló-hallgató számára is hasznos.
A Széchenyi István Egyetem olyan programot nyújt, amelyben az élsportolók nem kényszerülnek választásra, és a sportnál maradva akár válogatott, olimpiai szintű sporttevékenység mellett is tudnak tanulni”
– hangsúlyozta a központvezető.
„A megállapodás aláírása fontos mérföldkő a győri vízilabdázás életében. A Széchenyi István Egyetemmel való együttműködésünk már 2021-ben elkezdődött, amikor a felsőoktatási intézmény a női csapatunk mellé állt” – emlékeztetett Ábrahám Csaba, a Győri Vízisport Egyesület elnöke. Hozzáfűzte, a vízilabdázók számára hagyományosan nagy jelentőséggel bír a továbbtanulás, a diplomaszerzés igénye, ezt számos olimpiai és világbajnok sportoló példája is mutatja.
„Egyesületünk célja, hogy minél több válogatott sportolóval járuljunk hozzá a magyar vízilabda sikereihez. Bizakodóak lehetünk, hiszen olyan tehetségek pallérozódnak nálunk, mint a tavaly U15-ös válogatottként Európa-bajnoki címet nyert Torma Luca, akit a torna legjobb kapusának választották a szakemberek. Az egyetemmel való közös munka is ebbéli törekvéseinket segíti”
– zárta a sportvezető.
A megállapodást dr. Kovács Zsolt, a Széchenyi István Egyetem kancellárja, prof. dr. Baranyi Péter Zoltán, az intézmény rektora, valamint Ábrahám Csaba, a Győri Vízisport Egyesület elnöke látta el kézjegyével.