A környezetvédelem, a klímatudatosság és a klímavédelem áll az idei győri Gyerekegyetem fókuszában, amelyet ötödik alkalommal rendez meg a Széchenyi István Egyetem általános iskolás tanulóknak június 27. és július 1. között. A gyerekek élménydús programokon vesznek részt, és közben egyetemi oktatóktól tanulhatnak.
Ötvenhárom izgatott általános iskolás töltötte meg a Széchenyi István Egyetem Menedzsment Campus épületének konferenciatermét hétfőn délelőtt, akik mindannyian az ötödik alkalommal megrendezett Gyerekegyetemre érkeztek. A program megnyitóján dr. Zseni Anikó oktatási rektorhelyettes elmondta:
a játékos elemeket tartalmazó öt nap során a diákok valódi egyetemi környezetben, egyetemi oktatóktól tanulhatnak előadásokon és szemináriumokon, laboratóriumokat látogathatnak, és így megismerkedhetnek az intézmény életével.
„A másik cél, hogy még középiskolás korotok előtt megszeressétek a természettudományokat, a műszaki pályákat, és aki ebben az irányban szeretne továbbtanulni, időben meg tudja kezdeni az erre való felkészülést” – fogalmazott beszédében.
Dr. Dőry Tibor, a Széchenyi István Egyetem győri campusán található Mobilis Interaktív Kiállítási Központ ügyvezetője, egyetemi docens arra biztatta a gyerekeket, hogy kérdezzenek bátran.
„Reméljük, a program végén sokan mondják közületek, hogy ide szeretnének majd járni középiskola után”
– jegyezte meg.
A Széchenyi István Egyetem nagy hangsúlyt fektet az innovációra és a fenntarthatóságra, s ennek megfelelően az idei Gyerekegyetem központi témája a környezetvédelem, a klímatudatosság és a klímavédelem.
A gyerekek többek között a vízről és a hulladékról tanulnak érdekes dolgokat a győri campuson, az Apáczai Csere János Karon és a mosonmagyaróvári karon. Ellátogatnak a Lego élménypedagógiai műhelybe, a Környezetmérnöki Tanszék laboratóriumába és a Mobilisbe is. A programból természetesen a sport- és szabadidős programok sem hiányozhatnak, így lesz például könyvtár- és campustúra, illetve sportos versenyek és vetélkedők teszik felejthetetlenné a hetet, ami pénteken a gyerekek diplomaátadójával zárul.
A Gyerekegyetem kiemelt támogatói: West Hungária Bau Kft., Győri Szeszgyár és Finomító Zrt., Győr-Szol Zrt., Solydent Kft., Universitas-Győr Nonprofit Kft. Támogatók: Büchl Hungaria Kft., Pannon-Víz Zrt., Szintézis Informatikai Zrt. További támogatók: Cserpes Sajtműhely Kft., Greiner Bio-One Hungary Kft. A programok megvalósítását idén is Győr Megyei Jogú Város Önkormányzatának számos intézménye segíti.