top of page
Keresés
  • Szerző képeCzeiner-Szücs Anita

Új eszközökkel támogatják a Széchenyi István Egyetem fenntarthatóságra nevelési céljait

Lego oktatókészlet átadásával és három évre szóló együttműködési megállapodással mélyítette a fenntarthatóságra nevelés területén megvalósuló partnerkapcsolatát a Széchenyi István Egyetem és a Büchl Hungária Környezetvédelmi Szolgáltató Kft. Míg a felsőoktatási intézmény az oktatással, addig a vállalat ipari tevékenységével építi a jövőt.


„A Széchenyi István Egyetem Apáczai Csere János Karán működő Lego élménypedagógiai terem fejlesztésének mostani támogatásával fejlődik az intézmény, és fejlődik a kar is. A jelenlévő diákok csillogó szeme is bizonyíték arra, hogy érdemes folytatni a megkezdett komplex munkát a környezettudatosságra nevelés területén, hiszen minden itt megtapasztalt élmény arra inspirálhatja a diákokat és a hallgatókat, hogy a jövőben odafigyeljenek a fenntarthatósági célokra” – köszönte meg a lehetőséget a támogatóknak dr. Pongrácz Attila, az Apáczai Csere János Kar dékánja.

Az új eszközöket az oktatásban és a pedagógus továbbképzésben hasznosítják. (Fotógaléria: Májer Csaba József)


A hulladékgazdálkodással kapcsolatos szemléletformáláshoz hozzájáruló támogatás kézzelfoghatóan erősíti és szinkronban van a Széchenyi István Egyetem egyik kiemelt céljával, illetve elköteleződésével, az oktatási innovációra épülő környezetvédelemmel és az alkalmazott fenntarthatósággal – fogalmazott köszöntőbeszédében dr. Zseni Anikó, az intézmény oktatási rektorhelyettese. Megindokolva a támogatás és a három évre szóló együttműködési megállapodás létjogosultságát hozzátette:


Az oktatásban mára szükségszerűvé vált a pedagógiai paradigmaváltás, amelynek során be kell építeni azokat a módszereket és elméleteket, amelyekkel motiválhatjuk és segíthetjük a „digitális bennszülöttek” tanulási folyamatait.

A rektorhelyettes köszönetet mondott a H-Didakt Kft-nek azért az április végére tervezett motivációs workshopért, amelyen felkészítik az egyetem 12 oktatóját az új készletek használatára.


Az átadóünnepségen Gyökeres Sándor, a Büchl Hungária Környezetvédelmi Szolgáltató Kft. ügyvezetője úgy fogalmazott, vállalatuk társadalmi felelősségvállalásának része, hogy támogatják az egyetem törekvéseit. „A zöldmegoldások elkötelezett híveként úgy látjuk: amennyiben tenni szeretnénk a jövőért, annak egyik legjobb módja, ha ilyen együttműködésekkel az előttünk álló generációk szemléletformálását támogatjuk. Célunk, hogy a ma átadott eszközök segítségével a fiatalok megértsék, mit tehetnek környezetünkért, hogy olyan gazdag erőforrások álljanak rendelkezésükre, mint nekünk” – hangoztatta az ügyvezető.


Az átadott Lego Education Spike Essential oktatókészlet bemutatása után Petzné dr. Tóth Szilvia, az Apáczai Csere János Kar adjunktusa körvonalazta a Büchl Hungária Kft. és a Széchenyi István Egyetem hosszabb távra tervezett együttműködésének részleteit a fenntarthatóságra nevelés területén.

bottom of page